Vízkereszt

 

||A Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör második legnagyobb ünnepe.Magyarországon az ilyenkor

szokásos vízszentelés miatt nevezzük így ezt a napot,de nyilvánvaló,hogy nem ez az ünnep

lényege.Hivatalos elnevezése: "Urunk megjelenése",hiszen január 6-án nemcsak a napkeleti

bölcsek látogatására emlékezünk,hanem egyúttal arra is,hogy a betlehemi pásztorok után a

pogány nemzeteket képviselő bölcsek előtt is kinyílvánította az Isten a megváltó Jézus szüle-

tését.

 

 

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház,

ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

 

 

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe.

A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésbol eredeztetheto.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzonek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

Késobb az ünnep elsodleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került elotérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.

A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következo vasárnapra esik.

A kánai menyegzorol, amelyen Jézus elso csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeso hétköznapon emlékezik meg az egyház.

 

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdodik meg a házszentelés idoszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja. 

 

 

A hódolatuk már előrevetíti az Egyház egyetemes küldetését.Jól értelmezve ezt a teoló-

giai mondanivalót a népies egyházművészetet,amikor a "háromkirályokat"különféle bőrszínnel

ábrázolta:a betlehemi jászol előtt az egyetemes emberiség fejezi ki hódolatát.

 

 

||Nálunk a karácsony az ajándékozás ünnepe,de a Biblia alapján lehetett volna a Vízkereszt is,hiszen mindkét ünnepen megjelenik ez a motívum.Karácsonykor a mi mennyei Atyánk a megváltó Jézus születésével ajándékozott meg bennünket,a Vízkereszt pedig arra figyelmeztet,hogy valahogyan nekünk is viszonozni kellene Isten irántunk való szeretetét.

 

 

||A népi hagyományban Gáspárnak,Menyhártnak és Boldizsárnak elnevezett napkeleti bölcsek legalábbis erre döbbentenek rá.

Az ünnepi evangélium szerint a napkeleti bölcsek aranyat,tömjént és mirhát vittek a kis Jézusnak,de

nyilvánvaló,hogy nem ezek a szimbolikus ajándékok az igazán fontosak.A Biblia szerint látogatásukat

nem is ezekkel kezdték:"bemenvén a házba,megtalálták a gyermeket,és leborulva imádták őt (Mt 2,11).


A Karácsony után ez az ünnep figyelmeztet bennünket,hogy boruljunk le az isteni szeretet misztériuma előtt,amely Betlehemben mindnyájunk számára érzékelhető módon megnyilvánult.